1

A reggeli napfény meleg sugarai szemet bántóan sütöttek be a kávézó hatalmas ablakán. De úgy nézett ki, hogy Jeremyn kívül, ez senkit nem zavar. A hely szokásosan tele volt, a korai napszak ellenére. A munkába igyekvő emberek, és az egyetemisták a legelső órájuk előtt szerettek betérni egy-egy kávéra, hisz a városban itt főzték a legjobbat. Csak Jeremy mellett volt szabad hely, de - nagy örömére - senki nem akart leülni mellé, így nyugodtan iszogathatta a keserű kávéját, és olvasgathatta az újságot, aminek a címlapján az elmúlt éjszakai gyilkosság szerepelt. Ismét a "MarcipánVirág" bűnszervezetet gyanúsították. A cikk mellé csatoltak egy fényképet a tetthelyről. A falra egy nagy 'pikk' jelet rajzoltak fel vérrel, ami a szervezet jelképévé vált már. Az író, aki a gyilkosságról írt, a cikk végén tartott egy kisebb vélemény nyilvánítást, amiben a tetthelyet elemezte, és - habár az elkövetők profik voltak - nyomokat keresett, igaz sikertelenül. De látszott rajta, hogy érzéke van hozzá. Noah Kopper. Jem halványan elmosolyodott.
 - Elnézést, szabad ez a hely? - egy kellemes női hang volt az. A férfi felnézett. Egy rövid, szőke nő volt az. Piros, kisestélyi ruhát viselt, ami a napszakot nézve, eléggé kiütött a tömegből. Jem kábán bólintott. - Köszönöm - mosolyogta a nő. Erős sminket viselt; vörös rúzst, bordó szemfestékkel, amitől csak még inkább úgy nézett ki, mint aki bálba készül. Ahogy leült, rögtön oda sietett hozzájuk egy pincér, aki szikrázó mosollyal megkérdezte, hogy mivel szolgálhat. Természetesen csak a nőhöz szólt, Jeremyt figyelmen kívül hagyta, ami jellemző volt rá. A nő vissza mosolygott, és rendelt magának egy tejes kávét, sok cukorral. Jem folytatta az újság olvasását, habár inkább már csak annak a bizonyos Noahnak a képét tanulmányozta. Fiatal volt, aki lelkesen végezte a munkáját.
 - Kár érte... - suttogta, és letette az újságot az asztalra, majd nyújtózkodott egyet, és megdörzsölte a szemeit.
 - Ismerte talán? - kérdezte a nő. Valószínűleg az áldozatra gondolt.
 - Látásból. - hazudta Jeremy - Munkatársam volt. Kíváncsi vagyok, mit tett, amivel ezt érdemelte ki. - intett a cikk azon része felé, amiben említik, hogy széttrancsírozva találtak rá a testre, amit valószínűleg kalapácsokkal, és húsklopfolókkal értek el.
 - Szerintem elég annyi, hogy a MarcipánVirág tette. - közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse a képet. - Az a szervezet tele van szellemileg beteg emberekkel.
 - Szerintem, mindenkinek, aki képes gyilkolni, valami nem jó ide bent - ütögette meg a halántékát. Erősen nem volt neki szimpatikus ez a nő.
 - Az természetes, de nem erről beszélek. - hessegető mozdulatot tett a kezével - Hanem pszichés betegségekről. Például, ott van az a fiatal srác... Piszkos. Ő piromániás, és pszichopata. De mondjuk, ez utóbbi igaz az összesre...
 - Ez egy. És nem hiszem, hogy az ő hibája, hogy ilyen lett. Senki se tehet arról, hogy milyen. - mereven nézte a nőt, aki teljes testi-lelki nyugalommal fecsegett tovább.
 - De ott van még a többi. Mindegyiknek van valamije, akiről eddig hallottam. Kényszer betegségek, alkoholizmus, skizofrénia, pánikbetegség, és függőségek, had ne soroljam tovább. Hiába védi őket, számomra érthetetlen okokból, de el kell ismernie hogy igazam van. - húzta ki magát elégedetten, majd mosolyogva fogadta a megérkező kávéját.
 - Nem ismerem el az igazát, mert nem ismerem a tagokat. Lehet, hogy nincs is semmilyen problémájuk, csak megjátsszák a nyilvánosság előtt. Így kevésbé keltenek feltűnést civilként, mint szellemileg teljesen ép személyek, miközben a világ elmebetegekként ismeri őket. - úgy hazudott, mint a víz folyás. Magában hálát adott, hogy ennyire jó ebben, pár kollégájával ellentétben.
 - Igaza van... - gondolkodott el a nő - De nem gondolja, hogy túl jól játsszák meg magukat? Piszkosról, akit az imént említettem, nem egy olyan feljegyzés van, hogy bent maradt az égő házakban, vagy a lángokat csodálva lemaradt, és így többször is elkapták. Úgy menekült meg minden alkalommal, hogy felgyújtotta magát, és elrohant. Akár mennyire jó színész valaki, azért a testi épségét nem kockáztatná egy ilyennel. Feltéve, ha nem egy őrült piromániásról van szó - nézett a férfira önelégülten.
 - Vannak elvetemült személyek. - válaszolt kifejezéstelen arccal, és ezzel lezártnak tekintette a témát. Pár percre kínos csend szált rájuk. A nő a kávéját iszogatta, Jeremy az utcán sétáló embereket nézte, miközben kiürült csészéjének a peremén körözött az ujjaival. Egyszer csak a nő felállt.
 - Ha megbocsájt nekem, én most távozok. - a mosolya gyönyörű volt. Látszott rajta, hogy őszinte, és nem csak az udvariasság kedvéért erőltette magára. A retiküljéből előkereste a pénztárcáját, és a kávéja árát letette a csészéje mellé. - További szép napot. Örülök, hogy találkozhattunk, Jeremy Zibber. - megindult kifelé, az utolsó mondatot már az ajtóból visszafordulva mondta kacagva.
A férfi teljesen ledöbbenve fordult utána, majd rögtön a mellette lévő ablak felé nézett. A nő pont mellette sétált el. Még mindig mosolyogva arrébb húzta a haját, így a cica fülei legaljában megvillant egy 'káró' jeles fülbevaló.

♠

 - Szerinted miért hívat minket be? - kérdezte mély hangján a férfi. A régi házra rá fért már egy felújítás. Falairól már mállott le a tapéta, és a plafonra a repedések sora pókháló mintát festett, nem is beszélve a valódi hálókról...

 - Nem tudom, biztos elrontottunk valamit. - vont vállt a lány. A férfi mellett rettentő kicsinek, és törékenynek tűnt. Vidáman ugrándozva tartott lépést vele. Külső szemlélőként azt lehetett hinni rájuk, hogy apa, és lánya.
 - Nem hiszem... - megállt egy hatalmas fa ajtó előtt. - Most jobban oda figyeltünk, mint máskor. Se nyomok, se szemtanúk, semmi bizonyíték. Csak a szokásos jelet rajzoltad fel a falra, de ezt minden gyilkosságnál meg csinálja valaki. - látszott rajta, hogy aggódik, ami igen csak furcsán állt neki, hiszen majdnem két méter magas volt, és eléggé edzett testalkattal rendelkezett.
 - Szerintem akkor se jó valami - forgatta a szemét. Teljesen ellentéte volt a férfinek, nagyon könnyedén kezelte az egész szituációt - Feleslegesen aggódsz, Jackie. A büntetést így is, úgy is megkapjuk ha hibáztunk, felesleges túl gondolni. - egy egyszerű mozdulattal kopogott kettőt az ajtón, majd miután meg hallotta a bebocsájtást, kinyitotta az ajtót, meg előzve Jacket, aki már nyúlt a kilincsért.
Egy nagy könyvtár szobába léptekbe. Több emeletes volt, oldalt vezettek lépcsők is, hogy fellehessen érni a fentebbi polcokat, de létrák is voltak ott szét szórtan elhelyezkedve. A terem túlsó végén egy papírokkal tele pakolt, méregdrága faragott tölgyfa asztal foglalt helyet. Mögötte egy aránytalanul nagy háttámlával rendelkező székben egy barna, cirmos férfi ült, aki épp az aznapi újságot olvasgatta, semleges arc kifejezéssel.
 - Üdvözlöm Mr. Gilbert, hölgyem. - biccentett egyet üdvözlésképpen, de fel se nézett.
 - Jó napot, Mr. Lovell - viszonozta a köszönést kicsit feszengve a férfi. Megszorította a nő kezét, sugallva, hogy ne csináljon hülyeséget.
 - Miben lehetünk a szolgálatára, Mr. Lovell? - kérdezte kissé kelletlenül, és kihúzta a kezét társa szorításából.
A férfi felnézett rájuk, majd letette az asztalra az újságját, és eléjük csúsztatta. Kék tintával bekarikázva volt egy rész a cikk alján, amiben az író egy kisebb eszme futtatást végzett, a tetthelyet elemezve.
 - Tehetséges a gyerek - állapította meg Jack, miután elolvasta.
 - Elég fiatal. - jegyezte meg a nő az asztalra könyökölve, még mindig a cikket tanulmányozva. - Jó érzéke van a nyomozósdihoz.
 - Jeremy hozta be nekem ezt az újságot reggel. - Mr. Lovell visszahúzta maga elé - El kell távolítani az útból ezt a kölyköt.
Jack és a nő összenéztek. A szemükben kissé csalódás tükröződött, hisz sejtették, hogy nekik kell eltakarítani a kellemetlenkedőt szűkös határidőn belül. Pedig más terveik voltak az napra, hisz oly' régen nem volt egy szabad napjuk sem.
 - Nem kaptunk feladatot ma éjjelre, így letudjuk rendezni, csak egy név kell... - kezdett bele a nő kissé bizonytalanul, de a cirmos közbe vágott.
 - Csak az egyikőtök megy. Gracellel. Az egész irodát le kell rendezni. Túl sokat foglalkoznak velünk. - jelentette ki ellentmondást nem tűrőhangon.
 - De... - vett egy nagy levegőt, és a szeme sarkából Jackra nézett - Igenis uram. Melyikünknek kell mennie? - a férfi kezéért nyúlt. Az asztal, és a papír kupacok eltakarták összekulcsolt ujjaikat.
 - Döntsék el önök. - hátradőlt a széken, és fel vett egy füzetet, ami tele volt táblázatokkal, és azt kezdte el lapozgatni, alig figyelve a jelenlévőkre. - De jobban örülnék neki, ha ön menne, Mrs. Gilbert. - a pár ismét összenézett, ezúttal a nő szemében volt aggodalom. - Elmehetnek. - intett a kezével, majd mielőtt becsukódott mögöttük az ajtó, utánuk kiabált. - Kérem holnapra a jelentést, Mrs!